Ruhákról és stílusról terveztem könnyed hangvételű csevejt, de valami sokkal több lett belőle. És örülök, hogy így történt, mert fontos mondatok hangzottak el beszélgetésünk során Pásztor Annától, az Anna and the Barbies énekesnőjétől.

Péntek este a Marie Claire Fashion Daysen a magyar tervezők ruháit viselve léptek a kifutóra kedvenc hírességeink, köztük a mindig energikus Pásztor Anna is. A bemutatót nagy várakozás előzte meg, hiszen Anna Sármán Nóra kollekciójának egyik darabjába bújva, második kisbabáját várva vonult végig a színpadon. A show után a színfalak mögött beszélgettünk az énekesnővel.

Épp most vonultál végig a kifutón Sármán Nóra ruhájában. Nekem egy bukott tündérkirálynő jutott az eszembe, amikor megláttalak. Te hogy érezted magad?

Nóra abszolút szabad kezet adott nekem, azt szerette volna, hogy kényelmesen érezzem magam és önmagamat adjam. A nőies, menyasszonyi ruhát erősen ellenpontozta a csipke szájtakaró, a haj, a smink, a cipő, ami mind az én személyiségemből fakad, én adtam hozzá.

A kifutón teljes harci díszben

A színpadon látott stílus egyébként mennyire áll közel hozzád a hétköznapokban?

A mindennapokban úgy nézek ki, mint egy deszkás. Kapucnis, XXL-es pulcsi, leggings, tornacipő vagy motoros csizma. Szeretek jól kinézni, nekem tetszik ez a fazon. Alapvetően kényelmi szempontjaim vannak, hogy a homokozóban ugyanúgy ott tudjak lenni, mint amikor gitározok otthon, a próbateremben vagyok, vagy épp a piacon. Aztán amikor elmegyünk szórakozni, az egy teljesen más dolog, akkor szeretek picit szexibb, nőiesebb, kihívóbb lenni. És a színpad, az meg egy teljes őrület. Ott aztán kényelmi szempontok nincsenek, ott minden szúr, fáj, kényelmetlen, szorít, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy ott varázslat történik ezekkel együtt.

Amióta anya vagy, változtattál az öltözködéseden?

Semmi nem változott, amióta anya lettem. Sokáig nem is vették észre, hogy várandós vagyok, mert bő cuccokban jártam mindig is. Viszonylag szerencsés alkat vagyok, de az első perctől ügyeltem arra, hogy ne menjek át „várandós” üzemmódba. Mindent ugyanúgy csináltam, sőt, volt, hogy tízszer annyit teljesítettem, mint előtte. Mindenkinek azt ajánlom, hogy ne kezdjen el belesimulni ebbe az állapotba, mert nagyon nehéz pillanatok is vannak az elején, és a végén. Oda kell figyelni, hogy milyen kondiban vagyunk, mind fizikálisan, mind lelkileg, sőt nagyon fontos az étkezés is. Olyan ez, mintha egy versenyre készülnénk vagy az olimpiára, nem elengedni kell magunkat, hanem a lehető legjobban összekapni.

A ruhapróbán Sármán Nóra stúdiójában

A fittség azért is nagyon fontos, mert a szülést követően jönnek a mindennapok, és azok erős nőt kívánnak.

A társadalom legnagyobb csőbehúzása ami kilenc hónapon keresztül a kismamákkal történik. Addig agyon vagyunk kényeztetve, „Engedd el magad, megérdemled a pihenést, egyél, amennyi jól esik”, majd eljön a szülés napja, és mintha elengedték volna a kismamák kezét. Majd ott állsz tehetetlenül, kezedben a csodával, akivel a kapocs, a szeretet szép lassan bontakozik ki, hónapokig csak bizonytalanságok vannak. Életünk legnagyobb megpróbáltatása a szülés, majd az azt követő első pár hét és hónap. A legnagyobb csoda, a legnagyobb kihívás és a legnagyobb útvesztő is.

Útvesztő, mert az ember a problémáival nem tudja, hogy kihez is forduljon, baráthoz, szülőhöz?

Bárhova fordulsz, mindenki kicsit kisatírozza a valóságot. A gyönyörű kismamaság, a boldog anya, mindenhol ezt hallod. Én is úgy gondoltam, hogy a szakdolgozatomat megírom majd a szülés után. Persze. Az első időszakban a zoknimat nem tudtam felhúzni. Minden pillanatod be van osztva, a végletekig fáradt, tanácstalan vagy és az utolsó csepp erőd is elfogy. És ha a várandósságod idején nem figyeltél kellően magadra, elhagytad magad, és rengeteg plusz kilót szedtél fel, amiből a szülés után bőven maradt rajtad, az nagyon nagy hátrány, mert másfél, két évig elképzelhetetlen, hogy az embernek arra legyen ideje, hogy fitneszterembe járjon.

Ráadásul a szoptatás során még plusz kilók is felszaladhatnak.

Így van, ez pedig a párkapcsolatot is megviselheti, hisz egyrészt nem érzed jól magad, másrészt előfordulhat, hogy a párod máshogy fogadja a megváltozott testedet. Épp ezért mindenkinek azt mondom, hogy tudatosan készüljön fel a várandósságra, és remélem, a társadalom is ebbe az irányba fog fejlődni a jövőben.

Ez a fajta tudatosság a második kisbabádat várva is jelen van az életedben? Tudsz magadra figyelni vagy épp ellenkezőleg, el vagy foglalva a nagyobbik gyerkőccel?

Nem tudok annyit figyelni magamra, amennyit szeretnék és amennyit kellene. De valószínűleg ez nem is nagy baj, mert így legalább nem merülök el abban, hogy mi bajom lehet. Persze van, amit már másképp élek meg. Már nem akkora kuriózum maga a várandósság, viszont nem is félek annyira. Egy picit lazábban veszem, néha elfelejtem, hogy várandós vagyok, hiszen egész nap a másik pici után rohangálok. Néha lelkiismeret furdalásom van, hogy figyelek-e eléggé a kicsi babára, beszélgetek-e vele, vagy a nap végén csak beájulok az ágyba.

A sok teendő mellett hogy van időd és energiád magadra?

Nagyon nagy szerencsém van, mert a kedvesem 24 órában velem van. Én vagyok a családfenntartó, így dupla műszakban vagyok jelen, egyrészt otthon, másrészt a hivatásomban, a színpadon. De számomra ez jelenti az egyensúlyt, így működöm jól, csinálhatom a saját dolgom, ami feltölt és lehetek a babával, ami szintén feltölt. Viszont arra figyelnem kell, hogy így a két végén égetem a gyertyát, épp ezért minden segítséget megragadok, és két világ között próbálok egyensúlyozni.

Én azt vallom, hogy akkor tudsz jó anya lenni, ha te magad is jól érzed magad a bőrödben, kiegyensúlyozott vagy, hiszen ezek a pozitív energiák átsugárzanak a gyerkőcre is. Vannak olyan anyák, akik számára a legnagyobb boldogság, ha csak egész nap gyermekükkel foglalkozhatnak és vannak olyanok is, akik számára fontos, hogy korábbi életük különböző szeleteit átmentsék az új felállásba. Te hogy vagy ezzel?

Nagyon-nagyon nehéz, de az ember legbelül pontosan érzi, hogy mi a jó neki. Előfordult, hogy nem voltam otthon másfél napig, sőt nem is aludtam otthon, mert koncert volt, de belül éreztem, hogy nekem most ezt kell csinálnom, és tudtam, hogy minden rendben van otthon. És olyan is előfordult, hogy elmentem butikokat nézni két órára, és éreztem, hogy nem itt van a helyem, hanem otthon. Magunkra, a belső hangra kell odafigyelnünk, először is magunkat feltölteni, hiszen csak így tudunk adni. Sokkal rosszabb egy kimerült, kiégett anya a gyerek mellett, mintha a nagyszülők, vagy bébiszitter vigyáznak a babára, majd hazaérkezik a kipihent, feltöltődött anyuka és nyakon önti szeretettel a gyerekét. A külvilág nyomása, a teljesítménykényszer helyett kezdjünk el befelé figyelni, hogy mi a jó nekünk. Velem is előfordult, hogy megszólalt a vészcsengő, gond volt az egészségemmel, elkezdtem fogyni, fogyott az erőm, a türelmem, pánikoltam, hogy mi fog történni. Rájöttem, hogy vissza kell venni az igényekből. Lehet, hogy nem volt akkora rend otthon, lehet, hogy nem volt mindig meleg étel, lehet, hogy pizzát ettünk és mégis nagyszerű volt a családnak. De ha elveszítjük a kontrollt a testünk és lelkünk felett, az már kihat a gyerekre is.

Nemrég olvastam egy interjút Marillon Cotillard-ral, amiben arról kérdezték, hogy visszafogottabb színésznő lett-e, amióta anya lett. A válasza az volt: „Másként dolgozom, ezt én is észre veszem magamon, mint amikor még csak egyedül voltam, és nem kellett mással foglalkoznom, csak saját magammal.” Nálad vannak ilyesfajta változások? Az anyai lét tudata nálad mennyire van jelen a színpadon?

Sokkal jobban megbecsülöm magamat. Olyan, mintha megveregettem volna a vállamat, hogy Na figyelj, végre valami igazán fontosat letettél az asztalra, gratulálok. Ez egy missziónak a része és végre fontos tagja lettél az emberiségnek. Extra színek jöttek az életembe. Szenzitívebb lettem, sokkal sokoldalúbb, nagyobb spektrumon érzek. Sokkal jobban szeretem, elismerem magamat és rengeteget tanulok a picitől. A megélt magaslatok és mélységek mind színt adnak az életemhez. Előtte soha nem voltam ilyen magasságokban és ilyen eszeveszett mélységekben sem. És átélve ezeket mindig köszönetet mondok, korábban nem is tudtam, hogy ilyen érzések vannak, pedig elég impulzív vagyok.

Mik azok az egészséges önzések, amelyeket megengedhetsz magadnak?

Sok minden beleférhet, szeretek turkálni, szeretek sétálni, otthon olvasni, vagy kreatív kézműves dolgokat csinálni. Nyilván egyre több ideje van az embernek, most már lassanként tudok újra olvasni, pihenni, barátnőzni, néha el tudunk menni bulizni. Az elején olyan érzésem volt, mintha bezáródtak volna az ajtók, örökre börtönbe vagyok zárva, minden, ami korábban az életem része volt, megszűnt. Ez nem így van. Most, a második babánál már pontosan tudom, hogy melyek azok a pontok fél év, egy év, másfél év után, amikor egy kicsivel többet és többet visszakapok az életemből. Fontos persze, hogy megéljük az otthon töltött perceket is, mert semmi más nem kényszeríti az embert arra, hogy megálljon, behúzza a kéziféket, és apró, nüansznyi dolgokra odafigyeljen. Hogy figyeljen magára, a gyerekre, figyeljen a bogarakra, és a játékokra. Tanuljon meg megint lelassulni, játszani, és megtanulja a monotóniát. Ha ezt meg tudod élni, ami óriási nagy tanítás, akkor visszakapod megint azt a fajta szabadságot, amit előtte éltél, a sokféleséget, a hektikusságot, a rohanást.

A show után, a tervezővel

Hamarosan megszületik a kislányod, nagyjából 2 év lesz a gyerekek között. Nem volt körülötted sok felhang, hogy vajon hogy fogod bírni két kisgyerekkel?

De igen, de én úgy gondolom, hogy ez így pont jó, már kész kissrác az első, már elbírja a 3 kilós kisbabát. A viccet félretéve, szerintem minél kisebb a korkülönbség, annál jobb, mert így később is nagyobb támaszai lesznek egymásnak.

Nem állsz meg, nem pihensz, milyen feladatok várnak még rád és a zenekarra?

November 25-én lesz az utolsó akusztikus koncertünk a MOM Művelődési Központban, április közepén jövünk vissza. Addig pedig még meg kell írnom a szakdolgozatomat.

Szóval a zenekar pihen, de Anna nem áll le.

Én nem tudok. És talán jobb is így. Próbálom magam fegyelmezni, az se rossz, ha megtanulom, hogyan kell leállni. Az is egy nagy tanítás.

Képek: Marie Claire, Mommy&More